Holnapra hívta össze a polgármester a képviselőtestület soron következő ülését (szokás szerint 9 órakor kezdődik a polgármesteri hivatal tanácstermében, Göd, Pesti u. 81. sz.). Ha a technika ördöge nem szól közbe, akkor holnap ismét jelentkezünk az élő, első kézből való, "percről percre" tudósításunkkal!
Számunkra, Városvédők számára leginkább azért érdekes a holnapi alkalom, mert végre esküt tehet a szeptember 21-én megválasztott pénzügyi bizottsági külsős tagunk, Rakaczki István. Megválasztásának körülményeiről korábbi bejegyzésünkben olvashatnak. A testületi döntést követő októberi ülésre azonban - legyünk jóindulatúak - elfelejtett neki meghívót küldeni a hivatal, hogy letehesse az esküt (miközben a másik bizottsági tag, a Jobbikból időközben kizárt Megyeri Csaba meghívásáról nem feledkeztek meg). Így Rakaczki István az elmúlt két hónapban nem gyakorolhatta a bizottsági tagságát, de holnaptól végre ez is megtörténik.
A meghívó mellett most kivételesen az előterjesztések is megtalálhatóak Göd város hivatalos honlapján, így azokat nem mellékelem, csupán a napirendi pontokat másolom ide az érdeklődők számára:
1./ Lakossági finanszírozásból megvalósuló útépítések, útfelújítások – rendeletmódosítási javaslatok
Előterjesztő: Szabó Csaba képviselő
2./ A települési szilárd hulladék ártalmatlanítási közszolgáltatás ellátásáról szóló rendelet módosítása
Előterjesztő: Kovacsik Tamás VKB elnök
3./ Mayerffy utcai nyugdíjas-otthon hatástanulmánya
Előterjesztő: Bertáné Tarjányi Judit főépítész
4./ Támogató nyilatkozat a MÁV-START Zrt részére motorvonat beszerzéshez
Előterjesztő: Markó József polgármester
5./ Igazgatási szünet elrendelése a Polgármesteri Hivatalban
Előterjesztő: Dr. Pintér György alpolgármester
6./ 2012. évi belső ellenőri munkaterv
Előterjesztő: Dr. Szinay József címzetes főjegyző
7./ Strandöltöző használati melegvíz ellátása és fűtési rendszer kialakítása termálvíz fűtéssel
Előterjesztő: Dr. Hetényi Tamás TESZ igazgató
Egyebek