Levél a Göd Városi Média Kft. Ügyvezetőjének- melyben letiltjuk a város adósságállományáról szóló cikkhez készült interjú közlését
Kedves András!
Még nyár volt és az első lapszámot tervezték összeállítani, mikor jeleztem Önnek a hatszemközti beszélgetésünkön, hogy szeretnénk egy cikket viszontlátni a lapban a város adósságállományáról.
Ekkor az volt a válasz, hogy az első lapszámba már nem fér be, de majd a következőbe. Később meg is keresett az egyik újságírójuk, küldtem neki írásos anyagot és el is beszélgettünk a témáról, ennek ellenére a főszerkesztő arról értesített, hogy nem sikerült a témát a következő lapszámba sem kielégítő módon feldolgozni, ezért majd az azt követőbe.
Az új szerkesztőség felállásával, a kezdeti nehézségekkel magyaráztam a cikk megjelentetésének halogatását, mindaddig, míg tegnap véletlenül a Göd Tv műsorára nem kapcsoltam, ...
...ahol is Pálfai Kinga riporter - megjegyzem, sajnálatos felkészületlenségről és hozzá nem értésről árulkodó - kérdéseire dr. Pintér György gazdasági alpolgármester válaszolgatott.
Ön azon a nyár végi beszélgetésünkön együttműködést ajánlott fel, és azt ecsetelte, hogy úgy tervezik a pártatlan és objektív tájékoztatást, hogy a beérkezett megkeresésekben szereplő témákat minden oldalról körüljárva dolgozzák fel és jelentetik meg.
Nagyjából 3 hónap múltán azonban úgy látom, hogy ez az együttműködés kimerül abban, hogy a beérkező kritikus véleményeket, vagy a "mainstream" állásponttal szembeni véleményeket a lehetetlenségig felpuhítva, az eredeti véleményt többnyire meg sem említve öntsék cikkekbe (ez történt pl. Bauer Zsoltnak a Pólus szállóval és a pollen-helyzettel kapcsolatos felvetéseivel is).
Félek, hogy az adósságállománnyal kapcsolatos gondolataim is hasonló módon kifilézve és -klopfolva, bepanírozva, megfelelőképpen körítve, fogyaszthatóvá téve (értsd: "kommunikálva") jelennének meg, ezért ezennel az e tárgyban tett nyilatkozatomat VISSZAVONOM, kérem, hogy az általam leírtak és a Walter Béla újságírónak telefonon elmondottak semmilyen formában ne jelenjenek meg, továbbá ha a lapban adósságállományról, a város pénzügyi helyzetéről szóló cikket terveznek, abban ne szerepeljen sem az én nevem, sem az általam képviselt egyesületé.
Szeretném még megjegyezni, hogy a helyi tévé részéről a korrekt és objektív, pártatlan témafeldolgozás az lett volna, ha az ellenvéleményen lévőket is megszólaltatják, pláne, mert a beszélgetés apropója könnyen valószínűsíthető módon az én e témában született, és az Önök lapjához eljuttatott írásom lehetett.
Üdvözlettel,
Rábai Zita